Homokbuckák, borókák a Kolon-tó nyugati oldalán

Bikatorok - buckás, árvalányhajas, borókás alföldi táj a Kolon-tó madárdalban és csíkhalban gazdag nádasaitól pár száz méterre. Az árvalányhajak még nem lengedeztek, lévén idei első látogatásunk alkalmával tél vége / tavaszelő volt; ettől függetlenül itt voltak, csak a földfelszínt meghódító sarjak még nem születtek meg teljesen.

Bikatorok-becsillanás: fák, zuzmók, mohák zápor után

Borókák, zuzmók, mohák, fenyők egy kiadós tavaszköszöntő zápor után valahol a Kolon-tó partja mentén (Bikatorok / Matyó dűlő). Az első pár képen néhány őshonos borókát láthattok - a Kiskunság pusztáinak, buckáinak egyik legjellegzetesebb örökzöld cserje-faját, az árvalányhajas rétek "koronázatlan királyát". A Bikatorok / Matyó dűlő környéke (emellett pl. a Fülöpházi buckavidék, vagy részben Dabas környéke is) bővelkedik bennük, bár a telepített erdők miatt árnyalódik rendesen a kép (és a boróka is, mikor egy nyáras közepén néhányadmagával elterülve, egykori dominanciájára nosztalgiával emlékezve enerváltan elterülve fekszik a kunsági talajon).
Kicsit lejjebb néhány fenyős fotót is beleraktam a galériába - megjelenítésük mellett leginkább a tűleveleken megcsillanó, korábban átvonuló záporok emlékeit jelző vízcseppek miatt döntöttem. Ezek a pedáns, pontosan kimért sorokba ültetett erdők ma már hozzátartoznak az alföldi tájképhez, ettól függetlenül tájidegen, betelepített fajok, akár az akác, vagy a Kolon-tó nyugati partja mentén, a homokbuckákon és szárazabb réteken számtalan helyen látható selyemkóró ("vaddohány").

A károgást folytatva: sajnos az utóbbi években sajnos a quad-őrület is megjelent errefelé, eme négykerekű szekereket hajtó, nem-négykerekű tájidegen legénység is nagyban segít abban, hogy tovább pusztuljon ez a csodás, alig ismert, elzárt tájegység. Ők az itt látható, mindenképp kuriózum értékű élővilágot a legkisebb mértékben sem tisztelve gázolnak át mindenen, ami náluk jóval régebben itt él - de ők nyilván úgy gondolják, hogy a homokbuckák rally-pályának "készültek"... persze, ha annyi bucka lenne Magyarországon, mint egy mongóliai, netán észak-afrikai sivatagban, nyilván kaphatnának egy pályát, de itthon csak pár ilyen terület van, és az is veszélyeztetett, és addig jó, míg nem szeli át betonút, nem telepszik fölé kandelláber, s nem csücsül rá popsiáztató-szálló.

Változatok egy magaslesre

Zápor után a Matyó dűlő egyik magaslesénél. Egy kép, két feldolgozás.

Magasles / vadles - Matyó dűlő, Izsák, Kolon-tó 1.

Magasles / vadles - Matyó dűlő, Izsák, Kolon-tó 2.

És még kettő, de már csak szimplán:

Rengeteg

Közelebb

Tanyavilág a Kiskunsában: élők és holtak

Pár napos, a Kolon-tó környékén tett kirándulásunk alkalmával röpke betekintést nyertünk a Kiskunság egyik - egykor, de azért ma sem elhanyagolható - életformájába. Maga a szállásunk is egy csodálatos tanya volt (és lesz is a terveink szerint), ami valaha pákászok (az Alföld egy részére jellemző csónakos, varsás életmód  sok évszázadon át, amíg több volt a víz, mocsár és csíkhal) élettere volt közvetlenül a Kolon-tó partján. Annak idején Pilinszky János is megfordult a 3 házból álló tanya egyik épületében.

A mesterség mára megszűnt, a csíkhalak is megritkultak, így védettek lettek - a Kolon-tóban azért még bőven laknak.
Néhány épület azonban ma is embereknek ad otthont, a tevékenységet nézve viszont részben már más funkciókat látnak el - bár állatok, növények azért bőven akadnak minden portán. A mai tevékenységek  közül megemlítendő a vendéglátás és a Madárvárta (a tó partján található az egyik legjelentősebb madárgyűrűző hely).

Az érem másik oldala néhány lepusztult, elhagyatott tanya - ahol nyomokban még fel-felfedezni az ott lakók egykori munkájának, életének nyomait. Az itt uralkodó hangulat fő elemei már egészen másképp csapódnak le: bedőlt kerítések, megcsavarodó-lezuhanó élet-rágta nádtetők, idő-ette ajtók, mohás peremű kútgyűrűk.

Vénepörfás Tanya a Kolon-tó partján

Izsák és Soltszentimre között

Elhagyatott tanya a Matyó dűlőn